Kedden kezdődik a 75. cannes-i fesztivál – Debrecen hírei, debreceni hírek | Debrecen és Hajdú-Bihar megye hírei

Read Time:2 Minute, 46 Second

Kedden kezdődik a 75. cannes-i fesztivál



Párizs – Több mint 35 ezer szakmai résztvevő és mozirajongó részvételével kedden megkezdődik a 75. cannes-i fesztivál, amelynek hivatalos programjában 21 film versenyezhet az Arany Pálmáért. Az évfordulós seregszemlét három év után ismét a megszokott időpontban rendezik meg, s a koronavírus-járvány miatti korábbi óvintézkedések is megszűnnek: nem kötelező maszkot hordani, s a védettséget sem szükséges igazolni.


A pandémia miatt 2020-ban elmaradt, tavaly pedig két hónappal elhalasztották a seregszemlét júliusra, de az akkor még érvényben lévő beutazási korlátozások miatt az amerikaiak viszonylag kis számban képviseltették magukat a Francia Riviéra legnagyobb kulturális eseményén. Idén az átlagosnál kevesebb ázsiai alkotót, és főleg kevesebb kínait művészt várnak Cannes-ba, az ottani járványhelyzet miatti kiutazási korlátozások okán.

Miközben a hollywoodi sztárok idén nagy számban térnek vissza a vörös szőnyegre, a fesztivál vezetősége úgy döntött, nem kíván orosz delegációt fogadni, és nem szeretné, ha az orosz kormányhoz köthető bármilyen hivatalos személy vagy újságíró megjelenne a seregszemlén, amíg az Ukrajna elleni orosz invázió folytatódik.

A kitiltás azonban nem vonatkozik a kormánykritikus orosz művészekre, mint amilyen Kirill Szerebrennyikov, akinek Csajkovszkij felesége című történelmi filmjével veszi kezdetét szerdán a hivatalos versenyprogram.

A fesztivál teljes programját áthatja az ukrajnai háború, amely elkerülhetetlenül mindenkit foglalkoztat – jelentette ki előzetesen Thierry Frémaux művészeti igazgató.  

A sztárok közül elsőként Forest Whitaker Oscar-díjas amerikai filmszínész vonulhat fel a vörös szőnyegen, aki a kedd esti nyitóünnepségen tiszteletbeli Arany Pálma-díjat vehet át életművéért. A ceremónia háziasszonya Virginie Efira belga színésznő lesz.

Másnap érkezik Tom Cruise a Top Gun: Maverick című filmjének világpremierjére, harminchat évvel a Top Gun bemutatója után. A fesztiválon a színész pályafutásának is szentelnek egy külön rendezvényt.

Baz Luhrmann Elvis Presleyről forgatott életrajzi filmjét is a fesztiválon vetítik először. A rock and roll legendát Austin Butler alakítja, felesége, Priscilla szerepében Olivia DeJonge lesz látható, Tom Hanks pedig Elvis befolyásos menedzsereként tűnik fel a zenés produkcióban. Az ausztrál George Miller legújabb filmjében (Three Thousand Years of Longing) pedig Idriss Elba és Tilda Swinton alakítják a főszerepeket. Versenyben mutatják be A légy és a Karambol 79 éves kanadai rendezőjének David Cronenbergnek a legújabb filmjét (Crimes of the Future) Viggo Mortensennel, Kristen Stewarttal és Léa Seydoux-val a főszerepben.

A 155 ország által több mint 2200 benevezett filmből 21 versenyezhet a fődíjért. Közülük öt alkotás rendezője, az amerikai James Gray (Armageddon Time), a belga Luc és Jean-Pierre Dardenne (Tori et Lokita), a svéd Ruben Ostlund (Triangle of Sadness), a japán Koreeda Hirokazu (Broker) és a román Cristian Mungiu (R.M.N.)  már legalább egyszer megkapta a fődíjat. Mellettük fiatal alkotók is meghívást kaptak a versenybe, a 31 éves belga Lukas Dhont (Close) és a 36 éves francia Léonor Serraille (Un petit frere) második filmjükkel.

A Vincent Lindon francia filmszínész által vezetett kilenctagú nemzetközi zsűri a május 28-i zárógálán adja át a díjakat.

Egy magyar vizsgafilmet, Szelestey Bianka Hajszálrepedés című diplomafilmjét is meghívták a fesztivál hivatalos programjába. Az alkotást a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató, La Cinef elnevezésű versenyben vetítik. A Hajszálrepedés főszerepeit Kurta Niké és Váradi Gergely mellett Kubik Anna és Incze József játssza. Dér Asia Nem haltam meg című dokumentumfilm-projektje, amely a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készül, pedig a fesztiválhoz kapcsolódó filmvásár Cannes Docs szakmai programjába lesz először látható.

 

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.