Fordulat: új nyomozás indul Babicsek Bernát halála ügyében
Márta asszony és férje, idősebb Babicsek Bernát azt tervezik, hogy a színész házában állítják ki a hosszú évek alatt összegyűjtött harmonika- és nipszobor-gyűjteményt, ám ehhez rendbe kell tenni az épületet, amelynek falait vastag koromréteg borítja a decemberi tűzeset óta.
– A férjem dolgozik ott egyedül, illetve a másik fiunk megy hétvégente segíteni. A férjemet nagyon megviseli, hogy ott kell lennie, főleg, hogy ő talált rá Bernátra. Mérhetetlen a fájdalmunk, nem lehet ebbe beletörődni –sírta el magát Márta asszony, akinek a bajban szerencsére van támasza.
– Van egy rokonom, aki sok évvel ezelőtt elveszítette a fiát. Ő megérti a fájdalmamat. Bernát volt kedvese, Kinga is gyakran keres, tudom, hogy bármiben számíthatok rá. Igazság szerint a férjemmel nem nagyon megyünk sehová, mert nem akarjuk elrontani mások kedvét, másról pedig nehezen tudnánk most beszélni. A fiam barátai is gyakran keresnek, nemrég egyikük azt mesélte, Bernáttal arról beszéltek, hogy ideje lenne megállapodnia, családot alapítani. Talán volt kialakulóban egy kapcsolata, és tudom, szeretett volna gyerekeket. Mi is vágytunk már unokákra, és remélem, ez hamarosan megadatik. Bár ez sem adná vissza a gyermekünket, talán enyhítene a fájdalmunkon.
Average Rating